Magabiztos vezérek
Mostafa Ayoobzadeh és Kathleen Boies, a University of Concordia professzorai egy friss kutatásukban a mentorálás tényleges hasznát kívánták felderíteni a mentorok szemszögéből. A két kutató a vezetői készséget helyezte az elemzés középpontjába, amit már számos kutatás vizsgált tantermi körülmények között vagy különböző képzési programok révén.
A mentorálási programokban a mentorok segítenek pártfogoltjaiknak különböző problémák megoldásában, több témát vitatnak velük meg és érzelmi, illetve mentális képességeiket felhasználják a mentoráltak felvidítására, bátorítására vagy befolyásolására.
Annak érdekében, hogy kiderítsék, hogy a mentorok valóban szereznek-e vezetői készségeket a mentori tevékenységnek köszönhetően, Ayoobzadeh és Boies egy nyolchónapos mentorálási programot hirdetett meg PhD-hallgatók számára. Különböző eszközökkel – például hírlevelekkel – kérték az idősebb doktorjelölteket, hogy önként jelentkezzenek a programba. Végül 46-an vállalták a részvételt. A vezető doktoranduszokat elsőéves doktoranduszokhoz osztották be.
A mentori program során a két professzor négy alkalommal mérte meg, hogy a mentorok mennyire tartották magukat vezetőnek – volt-e vezetői identitásuk –, és mennyire voltak magabiztosak a projekt vezetésében. A program vége felé azt is felmérték, hogy a mentorok milyen mértékben nyújtottak pártfogoltjaiknak mentori támogatást.
A két kutató kiemeli, hogy minél több – mentorálási – támogatást nyújtottak a mentorok, annál inkább tekintették magukat vezetőnek, vezérnek – azaz megszerezték a vezetői identitást – és annál magabiztosabbak lettek egy projekt vezetésében.
Tanítsunk Magyarországért: a jövő vezetői
Ayoobzadeh és Boies kutatása tehát rámutat arra, hogy
a mentorálás felhasználható a vezetői képességek fejlesztésére
egy szervezet tagjai körében, miközben arra is fényt derít, hogy mentorprogramokat nemcsak az új csapattagok befogadására és segítésére indíthatunk, hanem akár vezéreink kinevelésére is.
Magyarországon erre egy kormányzati program is létezik, ami Tanítsunk Magyarországért név alatt működik. A programot 2018-ban indította el az Innovációs és Technológiai Minisztérium: ennek keretében egyetemista hallgatók mentorálhatnak 7-8. osztályos kisdiákokat, hogy azok a legtöbbet hozhassák ki magukból.